Szórakoztató foci jogos elvárás

Varga Roli szerint, az nso.hu-nak nyilatkozott:

– Mit gondol, az ősz rangadója következik?
– Mivel az első helyezett találkozik a másodikkal, nyugodtan mondhatjuk, hogy a bajnokság két legerősebb együttese játszik egymás ellen – mondta Varga Roland, a Ferencváros 27 esztendős szélsője. – Kiélezett kilencven perc előtt állunk, a napi formának és a helyzetkihasználásnak hatalmas jelentősége lesz.

– Felkészült rá, hogy ezúttal a megszokottnál többet kell védekeznie? A Videoton szélső védői rendre felzárkóznak a támadásokhoz.
– Ez valóban így van, ugyanakkor ha labdát szerzünk, nekik ugyanúgy vissza kell sprintelniük velem. Vagyis kölcsönösen fárasztjuk majd egymást. A mai labdarúgásban már természetes, hogy a szélsőnek támadnia és védekeznie is kell. Ám ne felejtsük el, hogy amikor a szélső védők felfutnak, üres területek nyílnak mögöttük.

– Az utóbbi hetekben a Videoton futballozott meggyőzőbben, igaz, szerdán hatalmas meglepetésre kiesett a Magyar Kupából. Ez alapján milyen ellenfélre számítanak?
– Nem akarom a Videoton játékát boncolgatni, csak magunkkal kell foglalkoznunk. Annál is inkább, mert az utóbbi hetekben a futballunk elmaradt a várakozásoktól. A legutóbbi fordulót megelőző kilenc bajnokiból nyolcat megnyertünk, de hiba lenne, ha becsapnánk magunkat és azt gondolnánk, hogy a győzelmekhez jó játék párosult. Velünk szemben jogos elvárás, hogy szórakoztató futballal szállítsuk a három pontot, de az utóbbi hetekben ettől messze voltunk.

– Ugyanakkor úgy tartják, a jó csapat egyik ismertetőjegye, hogy halványabb játékkal is képes nyerni.
– Annak örülhetünk, hogy a gyengébb napjainkon mindig akadt olyan játékos, aki a hátára vette a csapatot, és eldöntötte a találkozót. A szürkébb futballal elért győzelem bizonyos szempontból növeli az önbizalmat, de hosszú távon nem alapozhatunk arra, hogy valaki úgyis megvillan. Csapatként kell többet nyújtanunk.

– A Haladás elleni vereség után Thomas Doll a keménységet hiányolta a csapatból. Márpedig a délszláv légiósokkal felálló Videoton biztosan agresszív futballal igyekszik majd érvényesülni.
– Ez nem újdonság, ellenünk mindenki ilyen stílussal készül. A megoldás egyébként egyszerű: nem szabad a párharcokat elveszíteni. Minden mérkőzésnek megvan a lélektana, ha az egyik csapat rendre megnyeri az egy egy elleni helyzeteket, lelki fölénybe kerül. Épp ezért agresszívan kell játszanunk, nem hagyhatjuk, hogy a Videoton önbizalmat szerezzen.

– Böde Dániel és Priskin Tamás hiányában a szurkolók többsége öntől várja a villanást, a meccset eldöntő gólt vagy gólpasszt.
– Örülök, ha ez a helyzet. Mindig pluszerőt ad, ha a szurkolók sokat várnak tőlem, de emiatt nem pakolok extra terheket magamra. Amikor kifutunk melegíteni, megszűnik a külvilág, onnantól már élvezem, hogy a zöld gyepen lehetek. Így lesz szombaton is.

– Milyen formában érzi magát?
– Sajnos a magyar válogatott legutóbbi összetartásán megsérültem, ezért csak a Haladás elleni meccset megelőző napokban tudtam teljes értékű edzésmunkát végezni. A legutóbbi fordulóban nem is éreztem elég élesnek magam, talán ezért sem tudtam gólra váltani a helyzeteimet. De ezen már nem tudok változtatni, bízom benne, hogy a Videoton ellen jobb döntéseket hozok a kapu előtt.

– A szombati rangadónak nagyobb kihatása van a bajnoki címre, mint a kiesés elől menekülő csapatok elleni meccseknek?
– A legutóbbi fordulóban a bennmaradásért küzdő Haladástól kaptunk ki, az a mérkőzés ugyanolyan nehéz volt, mint a szombati lesz. A mostani NB I-ben nincs könnyű meccs, talán csak annyi a különbség, hogy a rangadókra jobban felkapják a fejüket a szurkolók.

  • Schenkhyalfonz

    A TV adja, ingyen van, így ha a szokásos ötlettelen xar lesz, akkor sem dobtam ki pénzt feleslegesen.

  • önkritikus

    A játékosok is érzik hogy valami nem kerek, de ugye a “pártállami körülmények” a fradinál nem nagyon teszik lehetővé a kritikai megjegyzéseket.Bognár is azért van az U19-nél, mert valaki megkérdezte Sir thomast hogy miért nem próbálja ki, ha már ennyire nincs játékunk.. Nem leszek vele túl népszerű, de elég nagy szégyen hogy Rolitól kell várni a csodát. Nálam nem fradi szint, sem a pályán sem azonkívül.

  • Zöldfülű

    Nem tudom, mi történt, de ilyen jól nagyon rég nem játszottunk. Remélem a 2. félidőben nem esünk vissza!
    Hajrá Fradi!!!