Pótselejtezünk

Megint.

Ha harminc iksz éves vagy, és átéltél már ezt azt a magyarfociban, ráadásul követed az eseményeket, akkor lehet, hogy mostanra te is eljutottál oda, hogy bár megnézed, sőt, ha teheted elmész, szurkolsz, mint állat, de azért mégiscsak vannak fenntartásaid egy ilyen meccs előtt.

Szóval pótselejtezünk megint, (majdnem) ugyanott. Mert ugye az egyenesbe kijutáshoz akkor volt utoljára közünk, amikor az első színestévét megvette a család. És a vége az lett, hogy ’86 óta az apád már nem tud őszintén lelkesedni a magyarfociért. Bezzeg, akik azóta is pénzért lelkesednek.

Ugyanabban a cipőben járunk? Talán nem, bár a “cipőt” kifestették, meg becsomagolták szépen a fiúk, sőt, kap mindenki szép új cipőt, abból a pénzből, amiből futná a mama normális kórházi kezelésére, dehát a vezér nem a mamát szereti, hanem a focit. Ezért van neki a kertvégében stadion, a mamának meg gaz. Meg hát a fiúk ehhez is értenek, de nagyon. És sok az éhes haver na..

Nem mi vagyunk az esélyesek. Miért is lennénk? Az első gyermekkori futballélmények óta, kamaszodó majd ifjú fejjel nem sok örömünk volt ebben a játékban itthon. Közben elrohant mellettünk a világ, és manapság sokadszorra kérnek itthon a szurkolótól még sok év türelmet, nyugalmat. Mert hát kurva jók a folyamatok. Azt látjuk, mi lenne, ha szerelnétek egypár vénaszkennert a Parlamentre? De olyat, hogy aki egyszer hazudott, azt többet nem engedi be az épületbe ez a csodás rendszer. Az lenne ám a referencia!

Nekem nincs több türelmem, a nyugalmamat tavaly nyáron ellopták, amikor valami kretén kitalálta, hogy minőségi foci nélkül szurkolói kultúrát cserél -azaz politikai küldetést teljesít..- a kedvenc csapatomnál.

Nincs több időm se, mostanra felesleges koncként, megtűrt konzumidiótaként kellene tapsikolnom és hinnem, pedig évtizedeket loptak el tőlünk, és ki tudja mennyi pénzt. A magyarfoci a talmi csillogás, a propaganda stb ellenére kudarcra van predesztinálva. Persze lehet biliben a kezünk, nézegethetjük a legsikeresebb, legmodernebb elnököt, stadiont, nyelhetünk egy nagyot, pedig köpni lenne kedvünk. Állhat a dollármilliárdos pr elnök a pálya szélén Osloban, dőlhetnek a taomilliárdok, meg a kvázipiaci szponzorok milliárdjai a fociba, mondhat bárki, bármit nagyon nem mi  vagyunk az esélyesek. A vezér ezt nem tudja elintézni, a határon túl, a külföldi focipályákon csak a teljesítmény számít, a belerakott alázatos munka.

(Nem a párttagkönyv, a mozgalmi múlt, a haverok, a mutyiland legügyesebbjei döntik el, hogy ki jut tovább, ki milyen pozicíóból várja a VIP-ben a csülköt.. Persze nekik még szkennelni sem kell, megkérdőjelezhetetlen a pedigréjük.)

Ez a fájn selejtezés két meccsen dől el, lent a pályán. 11 a 11 ellen. Kétszer kilencven perc alatt. Nincsenek kommunikációs trükkök, propaganda, titkár által ugrasztott rendőrség, viszont van a gömbölyű labda. Ezúttal csak ebben bízhatunk, a gömbölyű labdában.

Addig meg: Lecsúszott, vagy soha semmit nem elérő német edzők, osztják az észt, és mégis, ez is mennyivel többnek tűnik, mint amit a “hazai” szakma képes volt letenni az asztalra, miközben egy-két generáció felnőtt, kiöregedett és kiábrándult.

Ma este 20.45-kor még szurkolunk a tévé előtt, aztán vasárnap a stadionban. Egy továbbjutással tudna időt nyerni ez az egész rothadt közeg a következő 50 évre, indokolttá válnának a tökéletesen értelmetlen stadiontízmilliárdok, a cél szentesítené az összes eszközt, amivel a nagyobb pofájú szurkolókat üldözik, és a legszomorúbb, hogy egy bukással sem változna lényegében semmi. Már rég megmagyarázták azt is. Csak azt nem, hogy a mama miért nem kap normális kórházi ellátást.

Ma este pótselejtezünk, eldől, hogy leverjük-e, vagy valahogy átmászunk az igencsak leeresztett lécen, addig is kórházba ne kerüljön senki, az gyerekek übernagyszopás.

Hajrá Magyarok!

 

-csr-