Lehet végre fúrni Dollt

Hát, tegnap este mindenki számára kiderülhetett: Dollra megvan a kilövési engedély, hiszen a független rúgott bele.

Nehezen hisszük, hogy az ottani szakértőnknek eddig nem tűnt fel, hogy:

  • Doll totál szét van esve már legalább egy éve, mind fizikailag, mind szellemileg
  • A csapat tíz meccsből nyolcszor teljesen reménytelen játékot produkál
  • A félresikerült egy csomó igazolás
  • Rengeteg pénzből – a három német edző, plusz a teljesen fogalmatlan Máté Csabika, plusz a Doll által idecsábított fogalmatlanok éves költsége tippünk szerint egy kisváros éves költségvetését simán fedezné – szóval a rengeteg pénzből ez irdatlan nagy nulla amit produkálnak

De eddig ezekről egy szót sem írtak. Most feltűnt nekik. Fantasztikus az éleslátás! Ahogy arról sem írtak egy szót sem, hogy vezetőink már legalább fél éve haknizzák körbe a magyar edzőtársadalmat, hogy kit tudnának Doll helyére hozni. Inkább csak a hallhatatlanok által kiabált Thomas Doll, Thomas Doll rigmust hangosították ki mindig.

Szóval a kilövési engedély megvan, jöhet az “Abdi szaros wc-je” néven elhíresült projekt, hátha az Orosz Palkó által iszonyatosan elcseszett meghosszabított Doll szerződés felbontását valahogy meg lehet úszni pár száz misi kifizetése nélkül, hátha Doll lelép magától. Hát kiváncsiak leszünk, mert Doll ha egyszer kinyitja a száját egy elborultabb estéje után. Jaj, Gábor, azért ez elég veszélyes így.

De bármi is lesz Dollal, a független bőséges támogatása megmarad, Nyíri Zoli, Volly Gyuri, Orosz Palkó, Kubatov marad, marad a szkenner, marad ez a fertő ami ma a Ferencváros, marad a gittegyletté silányult Baráti Kör, maradnak a seggnyalók, maradnak a meghunyászkodók, marad mindenki akinek a tegnapi produkciót a pályán és a nézőtéren köszönhetjük. Majd ha máshonnan fúj a szél, mást kell tolni, akkor azt fogják tenni, de maradnak.

Ja és maradunk mi is, lehet köpködni minket, a mi hibánk mindez, a háromezeregyszáz 5436 csendben ülő néző, a reménytelenül fos játék. Mi tehetünk róla.

Véleményünk szerint Doll kirúgásánál sokkal fontosabb lenne a dilettáns vezetőség eltakarodása,  a szkenner leszerelése és a kapuk megnyitása.

Hátha még érdekel valakit ez a csapat. Talán.

  • Scenkhyalfi

    Engem még mindig érdekel a csapat és ezen semmi és senki nem fog változtatni, de meccsre már csak ingyé’ vagyok hajlandó kimenni és erre is csak szkenner és kártya nélkül.

    • pier

      Ez majd akkor lesz amikor a BKV MÁV Volán járatok ingyen fognak utasokat vinni . Már bocs .:(

      • Scenkhyalfi

        Én sem gondolom, hogy a belátható jövőben valaha is kimegyek még egyszer Fradi-meccsre.

  • csibészke

    Ha Doll-t átejtőernyőzik Felcsútra, akkor meg lehet úszni a nagy lóvé kifizetését, ennek csak akkor van értelme, ha a kifizetett pénzből Doll nem oszt vissza.
    Ha visszaoszt, akkor viszont érdemes most kitenni, mert hatalmas zsugát lehet zsebre tenni.
    Viszont ez utóbbihoz kell pár vereség, így Dollnak még le kell égnie Haladás ellen, meg minimum 2 rangadón. (Videoton, Vasas)
    Simán összejöhet, ha a hű katonák alibiznek pár meccset, nem fog nehezére esni egyiknek sem.

  • greenarmy

    Ez a Doll cécó még hetekig el fog huzódni.. Ez is olyan mint a sorosozás, eltereli a figyelmet…

  • Király Zsolt Vagyizs

    Ez a sherlok egy rendkívül ellenszenves figura!

  • Zoltán Horváth

    Doll ne bocsánatot kérjen hanem mondjon le! a nyilatkozataiban azt mondja amit hallani akarunk, de Ő nem szurkoló hanem edző! Őtőle ilyen szar a csapat! Szakmázni meg ne kezdjen mikor nincs irányító játékosa akkor a ” beinjekciózott ” Leandrót játszatja ( hátul lassan cselezget- életveszély ) mikor Bognár ott ül a padon.