Legmodernebb..

Előbb lesz Patyomkin-falu a Fradiból, mint Európa legmodernebb klubja

szerző: mc_deere eredeti ITT.

Ülök a kanapén. Előttem az utolsó táj bejgli, néhány rétes, egy bögre forró tea, a televízióban egy érdektelen, csendes meccs pörög – ismétlés lenne? -, a fejemben gondolatok sokasága cikázik, és akkor… meghallom.

Kubatov Gábor úr évet értékel, terveket jelent be. Mit terveket, ugyan, dehogy, itt kérem célok fűződnek egymásba, kijelentő módban, megfellebbezhetetlenül – mintha csak akarat kérdése lenne például, hogy a Fradiból egész Európa legmodernebb klubja lesz-e, vagy sem. Akár hacsak egy fekete lyukból visszhangoznának felém, úgy fúródnak a fejembe a kulcsszavak, vízitelep épül, uszoda és csarnok, négycsillagos szálloda, nem telik bele fél perc, és máris úgy érzem magam, mint Eduárd király Wales-ben: ami szem-szájnak ingere, sürgő csoport, száz szolga hord, nézni is tereh.

Hallom, látom, értelmezem – de fel nem foghatom. Most komolyan. Hol élnek ezek az emberek? Fradivááááros? Százmillió ide, ötszáz meg amoda, egy kis aréna ide, egy nagyobb közvetlenül szembe – ott jó lesz, ja nem, bocsánat, három méterrel mégis arrébb, igen, pont így, köszi. Ez lenne a terv? Elköltjük az összes pénzt, ami… honnan is lesz pontosan? És mindezt miért? Kétségkívül modern gondolkodásra vall, hogy egyetlen általam ismert profi futballklubként a Ferencváros magasról ejt a saját drukkereire, de tényleg ez az út Európa tetejére?

Építsünk egy rakás új csarnokot, legyen vízitelep és pólóaréna, na persze, jöjjenek zsákszám a fiatalok az utánpótlásba, majd, izé, mi is fog történni? Lesz egy gyönyörű, minden igényt kielégítő Patyomkin-falunk – apropó, a hétről hétre az ürességtől kongó Groupama Aréna melyik csapat otthona is? -, amiben aztán majd vagy történik valami, vagy nem, mert hát erről már nem szól a terv, a nagy projekt. Ami egyébként nem más, mint egy brutálisan hosszú, végeláthatatlan kiadási lista. Semmi más. Jé! Ott épül egy Fradiváros! Engem persze személy szerint nem is ez érdekel. Egy politikus mindig politikai céllal beszél, víziót ad el, kábít, terel és befolyásol – ez a munkája. Igen, Kubatovnak is. Ami fontosabb: van még, aki ezt nem veszi észre? Tényleg nincs az a pont, ahol már a legvérmesebb, legérzelmesebb ferencvárosi drukker is úgy érzi, hogy ez már sok? Van-e vajon olyasvalaki az Elnök úr környezetében, aki megrángatja a zakója ujját, és a fülébe súgja, hogy Gábor, ezt azért talán mégsem kellene, mert ki fognak bennünket röhögni? Ugyan. Ez már rég nem a valóságról szól. Nem is a célokról. Pontosabban: nem többről egyetlen célnál – a pénzt el kell költeni. Mindenáron. Szó szerint.