Így fuldoklik közpénzben a Magyar Labdarúgás jövője

Olvastuk….63.hu

Botka, Bognár és Prosser átigazolása megmutatta, miért borzalmasan rossz az, ha rendszerszinten, felülről kiválasztott csapatokba öntjük bele az állami pénzt: lusta klubok, túlértékelt focisták, sansztalan vergődés a nemzetközi versenyben – ez lesz a magyar futball jövője. A gyanútlan szemlélőnek akár úgy is tűnhet, hogy beindult az ún. magyar futballpiac: tehetséges, szép jövő előtt (?) álló arcok PÉNZÉRT!!! igazolnak onnan ide, innen oda, pörög a biznisz, forog a gép. Kívülről, üveges tekintettel körbepásztázva a tájat, valóban egészen úgy fest a helyzet most, mintha – a közérthetőség kedvéért – futballnak nevezett hazai izé, khm, hát, közeg egy értelmezhető, elemezhető, átlátható és versenyképességre törekvő valami lenne. Pedig nem az. Egyáltalán nem. Azt most hagyjuk, hogy az – állítólag – magyar tehetségek kitermelésére szakosodott Honvéd a bajnoki versenyfutás kapujában állva két kézzel szórja ki az ablakon a kulcsembereit határon belülre, és azzal se foglalkozzunk bővebben, hány olyan országot tudnánk még mutatni a térképen, ahol elképzelhető, hogy az élvonal egyik topcsapatának körbeudvarolt üdvöskéje a tél közepén, önként és dalolva igazol a másodosztály sötét bugyraiba. A dolog ugyanis ennél lényegesen bonyolultabb. Megmutatja ugyanis, hogyan fullad bele a magyar foci az állami pénzbe. Az valószínűleg keveseknek jelent újdonságot, hogy a regnáló hatalom már réges-rég eldöntötte, hol, és kiknek csinál hazai szinten kiemelkedő csapatokat. El van határozva – miniszterelnöki szóval, nem vicc, tényleg – hogy a Fradit és a Vidit kell tolni, nyomni, taszigálni felfelé, lehetőleg egészen addig, amíg legalább azt elérjük, hogy nem röhögi ki őket nekifutás nélkül, egy helyben állva az összes balkáni bohócbajnokság 1-6. helyezettje valamelyik nemzetközi kupa selejtezőjében. Ehhez jön hozzá a Felcsút, ami egyszerűen érzelmi kérdés: a nemzet könnycsatornájának isteni manifesztuma, Puskás öröksége, hazaszeretetünk örökké égő mécsese, kalapunkon a bokréta rajta, miegymás. Akiben csak egy kicsit is pislákol a honfiúi/honleányi büszkeség, az bővebb magyarázat nélkül is érti, miért nem lehet erre az örökkévalóságnak készülő obeliszkre soha elég közpénzt elkölteni, úgyhogy nem is fejtegetném tovább a nyilvánvalót. Lényeg a lényeg: van három csapat, amelyik magasabb polcon van, mint a többi, mert, hát, izé, khm, ugyebár, EL LETT DÖNTVE. Kész, slussz. Pintér Attila lett a Felcsút sikereinek felelőse Mivel a többi csapatnak esélye sincsen arra, hogy a közpénzfürdő lecsorgóját vödörbe csepegtetve felvegye a versenyt a jakuzziban hahotázó kiválasztottakkal, egyetlen út marad nyitva előttük: meg kell próbálniuk lecsapolni a mocsarat. Hogy egészen érthető legyek: a sportvezetéssel kevésbé szoros viszonyt ápoló klubok felismerték a lehetőséget, hogy játékosaik eladásával húzzák le a bőrt a közpénzzel kipárnázott kiválasztottakról. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy – hála az MLSZ rendszerének – a kevéske tehetségesnek tűnő, NB I-es futballra alkalmas magyar játékos ára (és fizetése…) amúgy is az egekben van, rövid úton eljutunk odáig, hogy belássuk: kialakulóban van a messziről, hunyorítva, öt feles pálinka után igazi belső piacnak kinéző, de valójában állami lélegeztetőgépre kapcsolt, hamisítatlanul magyaros futballhierarchia. Míg az Ajaxok, PSV-k, Bayernek, Unitedek, Barcelonák és Juventusok annak idején komoly szakmai munkájuknak, kiemelkedő utánpótlásnevelő teljesítményüknek és gazdasági rátermettségüknek köszönhetően vívták ki a jogot arra, hogy presztízsüket kihasználva elszívják hazai riválisaik elől a tehetségeket, addig idehaza az állami csecs, és annak mérete döntött. Aki nagyobbat kapott, az most kedvére dőzsöl, aki kisebbet, az megpróbál magának tejet venni, kihasználva a harácsolók csillapíthatatlan étvágyát. Botka hamarosan zöld-fehér mezben keserítheti az ellenfél támadóit – Fotó: honvedfc.hu Mindez persze nem csupán önmagában és önmagáért szívszorítóan fájdalmas. Miközben ugyanis azt látjuk, hogy a hazai futballgazdaság a hirtelen jött ingyen pénz felett érzett örömében tobzódik, régiós vetélytársaink a piaci folyamatokra csimpaszkodnak rá két kézzel. Kína eszement ajánlatai ugyanis – bár első kézből a topklubok kasszájában landolnak – valójában a teljes európai futballgazdaságnak adnak fékezhetetlen löketet: azok a horribilis összegek, amiket a topklubok keresnek néhány tucatlégiós eladásával, visszakézből vándorolnak tovább francia, olasz, holland és lengyel csapatok légiósaira, hogy aztán ők a fizetéseikbe, az akadémiai képzésbe, a scoutingba, az átgazolásaikba forgassák bele azt, majd legvégül eljusson az amatőr/ifjúsági ligákba, és az olyan kis, lényegében jelentéktelennek tetsző régiós ligákba, mint a szlovén, a román, a szerb vagy a szlovák. Persze ez nincs ingyen, ahhoz, hogy valaki belekerüljön a mókuskerékbe, eladható játékosokat kell nevelnie, azokat felnőtt rutinnal felvérteznie, és helyt kell állnia az eladási versenyben is. Akkor meg már nem egyszerűbb magasról ejteni az egészbe, és megoldani adóból? Dehogynem. Csak akkor kár jó magyar fociról, hosszú távú fejlődésről, emelkedő nézőszámról, és nemzetközi kupaeredményekről álmodozni. Továbbmegyek: kár 48 csapatos vb-részvételről álmodozni…

Részletek: http://www.hatharom.com/2017/01/11/vigyazat-melyviz-igy-fullad-kozpenzbe-a-magyar-futball-

  • Felix_Budapest

    Elég egyoldalúra sikerült, Joe. Csak a Ferencvárosra koncentrálva, azt se felejtsük el egy ilyen elemzésben, hogy a 20. században mennyi kárt okozott számunkra az állam, illetve ebbe a kategóriába sorolhatjuk az NB1-ből való jogtalan kizárást is. Ha ezeket veszem alapul, akkor még mindig bőven van törleszteni való. Aztán ugye az is fontos, hogy a Ferencváros messze a legnépszerűbb egyesület Magyarországon, néhány riválist leszámítva az ilyen Honvéd-féle kluboknak csakis az utánpótlás lehet a céljuk. Mint azt teszi mostmár elég rég óta az MTK például. De ebben a témában hosszan lehetne azért még érvelni.

    • Semmiházi2

      Igen elég egyoldalú, erről szól a cikk. Mármint hogy ki kapja a zsét.

      • Scenkhyalfi

        Pecunia non olet. Ráadásul tényleg értelmetlen lenne a pénz szétterítése a 12 csapat között (a Felcsút plusz erőltetése valóban röhejes), mert egyrészt nincs elég, legalább hazai szinten megfelelő minőségű játékos, másrészt még a parancsszóra koncentrált állami lóvé sem elég minőségi külföldi igazolásokra és elfogadhatóbb nemzetközi szereplésre.

        • Dolce

          Igen, 2-3 profi csapat kéne legyen, a többi meg lehetne félprofi, amatőr, ez tiszta piaci alapon talán meg is valósulna. legjobb az lenne, ha előbbiek régiós bajnokságban is részt vennének

          • Sztaking

            akár egy se ,ha nem tudja eltartani a piac és valóban a KK segíthetne.

          • Scenkhyalfi

            Ez szerintem csak és talán rendszeres, értékelhető nemzetközi szereplés esetén működhetne, akkor is – a csekély méretű piacunk miatt – irányítottan vagy célzottan elvártan.

    • arce

      Komolyan mondom ha itt valaki mer valamit mondani a szocializmusra, akkor azt rögtön elküldném melegebb éghajlatra, lassan Kim Dzsong Un csak ipari tanuló lehetne nálunk.

      • Felix_Budapest

        Fiatal barátom, fogalmad sincs miről beszélsz, de egy hét észak-koreai nyaralás után észhez térnél és rohannál haza,

        • arce

          Te meg tapsoljál , hogy a jelenlegi sportirányítás a 60 -70 -es éveket idézi, sőt jól elvtárs módjára még sikerült is túlszárnyalni.

          • Felix_Budapest

            Ifjú titán, fingod sincs a 60-as, 70-es évekről, csak böffögsz össze-vissza.

          • arce

            Ha öregnek és oly bölcsnek tartod magad akkor ezt követnéd inkább, mindenkinek jobb lenne: si tacuisses, philosophus mansisses

          • Felix_Budapest

            Aquila non captat muscas.

          • Semmiházi2

            Cubatov orale mea penis.

    • Buják

      Bakker, Te tényleg nem látod a fától az erdőt.
      Pont le is írod, hatalmas károkat okozott már az elmúlt években is a magyar hozzá nem értő állami, erőszakos beavatkozás. Attól, hogy most ezt még több pénzzel teszik és a Fradi is a kedvezményezettek között van most, az nem jelenti azt, hogy hasznos és jó az irány. Sőt hosszú távon a rengeteg pénz ellenére káros.
      Nem az állami pénzzel van a baj, hanem azzal, ahogy felhasználják…..

    • Sztaking

      Akkor most úgy törleszt az állam,hogy elűzött,kizárt Engem meg a Családomat a stadionból?Köszönöm Kádár is jobb volt….befejezik a teljes megsemmisítésünket amit rákosi elkezdett-

    • Kolárik József

      Nem én írtam átvett cikk. 63.hu.

  • Sztaking

    Az egész csak pénz szivattyú..kifizető hely..