Hallhatatlanok, de még meddig kell látnunk őket?

Ennek is vége… ez volt a 276. derbi.

Bevallom, ugyanúgy, mint számos ismerősömet, barátomat, már engem sem húz fel olyan nagyon egy-egy ilyen mérkőzés, maximum annyira, hogy jókat tudunk ironizálni, húzkodjuk egymás bajszát a lila cimborákkal. Mégis van, maradt két olyan “oldalsztori”, mely talán említést érdemel, mely nem fér bele a teljes tisztaságot, szurkolók visszacsábítását zászlajára tűző klubok és szövetség életébe…

Az egyik ilyen szomorú, érthetetlen történés a “fanatikus, hatalmas hangulatot kovácsolni tudó, az újpesti táborral még az Albert stadionban is, hangban és kreativitásban versenyt felvevő” zöld-fehér kórus molinója. A drapériát, mint oly sokszor hangsúlyozták már, és tudjuk, bevésődött, minden eseményt megelőzően jóvá kell hagyatni, csak olyan koreográfia (bocsánat, micsoda?) kerülhet a stadionokba, melyre az adott klub vezetői, megbízott (szak)emberei rábólintottak.

A “se címer, se csapat, se huligán” fantáziadús szösszenet, üzenet úgy érzem, hogy minden szempontból övön aluli, méltatlan a legsikeresebb magyar klub múltjához, jelenéhez, a partvonalon belül és kívül álló emberekhez egyaránt. Minden jóérzésű ember, klubszínektől függetlenül csak kívánni tudja, hogy rendeződjön ez a tarthatatlan állapot Újpesten, és tisztelve, figyelembe véve a 132 éves klub múltját, tradícióit és jelenét, a legjobb megoldás szülessen. Ami csak egy lehet…

A “se csapat, se huligán” toldalékot pedig értelmezni sem tudom a mérkőzést látva… vagy ez csak önirónia?
Mi tudta még teljessé tenni a napomat, méltó módon lezárni a világ legnagyobb összecsapásai közé sorolt mérkőzést?
Nyilván a stadionbezárás. Újra egy felelősségteljes, átgondolt döntés! (tudom szabályzat, nem volt más választás, így is a legenyhébb, stb.) Annyiszor beszéltünk már róla, hogy nem is szeretném kommentelni, ez önmagáért beszél, de… A hétvégi rangadón pontosan 3000 ember foglalt volna helyet, ha nincs az újpesti “közutálaton” alapuló összefogás, és félretéve a sérelmeket nem megy ki ennyi lila-fehér szimpatizáns a Megyeri útra. Ha ez így lett volna, akkor a derbi ellenére is az átlagnézőszám tovább csökken. Hiába az új, gyönyörű stadionok, az állandó kifogások (nyaralnak az emberek, most hideg van, most tavaszi szünet, most pont egyidőben volt a… stb.) a tény az, hogy minden 3. vagy 4. széken ül csak szurkoló! Az is egzakt statisztika, hogy a 19-ről az 57. helyre csúsztunk vissza a világranglistán, Magyarország UEFA-koefficiense 9,875-ről 7,5-re romlott, a válogatottunk az elmúlt egy évben 22%-os teljesítményt nyújtott, szinte az összes csapatunk már júliusban kiesett az európai küzdelmekből (mint tavaly), és a magyar bajnokság már csak a 34. legerősebb sorozat Európában.

De bezárjuk! Mert volt hangulat, mert újra volt egy futballmérkőzésre emlékeztető valami (köszönhetően a hazai publikumnak), mert felpislákolt valami abból, melyet úgy hívnak: futballmérkőzés. Amiért szeretünk sporteseményre járni, ami lázba hoz még tömegeket, örömet okoz fiatalnak, idősnek, kívülállónak. Mert ha hozzátenni nem tudunk, akkor inkább elveszünk belőle!

Még szerencse, hogy van vízilabda is a világon! Mosolygás, üdvözlet! 🙂

Hrutka János / Facebook