Furcsa ez a Barcelona..

Ahol mindenféle aláírásokat gyűjtenek, ahol a tagoknak beleszólásuk lehet a Club életébe. Még Messi szerződésének meghosszabbítása is téma:

“Mint ismert, Bartomeu – jelenlegi elnök a azerk. – szeptember elején elmondta, Messi meghosszabbította 2018 nyarán lejáró szerződését, igaz azt az édesapja írta alá, de mivel megvan hozzá a joga, a Barcelona-drukkereknek nem kell tovább izgulniuk, hogy távozik az argentin labdarúgó, hiszen már csak az ilyenkor szokásos fotózás hiányzik a hivatalos bejelentéshez.

Benedito – elnökaspiráns a szerk. -szerint nem igaz, hogy már csak a fotózás hiányzik, hiszen a játékos aláírása nélkül érvénytelen a szerződés – és miután Messi Bartomeuban látja maradása fő akadályát, egyelőre nem is szignózza a szerződést.

„Remélem, az elnök mindent őszintén megmagyaráz. Nem ez az első alkalom, hogy hazudott” – mondta Benedito.

Benedito egyébként szeptember elején aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy bizalmi szavazást írjanak ki Bartomeu ellen – ahhoz, hogy közelebb kerüljön ehhez, 16 750 aláírásra van szüksége, elmondása szerint már több mint 10 ezret össze is gyűjtött.

Igaz, az még nem tisztázott, hogy szeptember 27-ig, vagy október 2-ig van ideje erre, azonban elmondása szerint a pártoló tagok közül 18 ezren a szavazás mellett vannak, így meglesz a kellő számú aláírás.”

Utóirat: Nagy szerencse, hogy nálunk tökéletes kontroll alatt van a Baráti Kör és a klubvezetés együttműködésében, hogy ki, mikor, hogyan lehet a Club tagja. A közgyűléseket le lehet zavarni gyorsba, kép és hangfelvétel készítése nélkül, a transzparencia látszatára sem adva. Pedig a Ferencvárosi Torna Clubot alapítói, tagjai és persze sportolói tették naggyá..

  • Scenkhyalfi

    Nem kellett volna ennyire dicsérni, csak pár évig voltam tag.