Fradi – Paks margójára

A mérkőzés úgy volt xar ahogy volt (szerk)

M4.hu

Bocsánatot kell kérnem a nézőktől, egyenként nem tudok, de ez ma nem labdarúgás volt. Az ilyen szintű focit nem folytathatjuk, ez nem Fradi-szint. Gera Zoli nyugalma hiányzik az épülő csapatból. Sok a sérült játékos, védekező középpályásunk nem maradt, Leónak és a beinjekciózott Nandónak kellett játszania. De nem tudom erre fogni, azok akik játszottak, többre képesek. Megszereztük a semmiből a vezetést, a Paksnak egy helyzete volt, abból egyenlítettek – ez illik a meccseinkbe. Nagyon görcsösek voltunk, szép stadion, jó pálya, megértem, hogy ennél jobb meccset vártak a szurkolóink. Megértem a mérgüket, de a helyén kell kezelni, pár hete még éltettek. Ha nem megy a foci, akkor az edzőt veszik elő, de a csapat teljesítményében a gyengén focizó játékosok is benne vannak. Hétről-hétre minden edzésen megpróbáljuk felkészíteni őket, nem hiszem, hogy rosszabb edző lettem. Nekünk a stábbal kezelni kell ezt a helyzetet, nem bűnöst kell keresni, hanem a gondokat megoldani. Augusztus 31-ig még erősítenünk is kell több posztra.

– Thomas Doll

Kezdeném azzal, hogy a Ferencváros otthonában az iksz minden csapatnak jó eredmény. Nem játszottunk jól, van hiányérzet, megvolt az esély a győzelemre. Nem voltak jók a passzaink, de még egyszer, elégedetlen nem lehetek.

– Csertői Aurél

  • csibészke

    Ivott a sajtót elött vagy kibirta a végéig alkoholmentessel?

    Küzdünk a csoportkörért meg a 3. csillagért, bárhogy is alakul Doll marad.

  • Dolce

    tényleg ezt nyilatkozta a kókler? mintha mi trollkodnánk a neve alatt. onmaga paródiája a faszi

  • syrius83

    ne keressük a bűnöst, gondokat megoldani? Hát rajta: igazolásokért felelős poziciót! több saját nevelést a keretbe! jobb kapusedzőt! újabb vagy több variánsú játék koncepciót az edzőtől (ellenfelek kiismerték a csapatunkat, nem tudunk semmi váratlant, nem vagyunk elég gyorsak), olcsóbb jegyeket és a tábort a b-középbe! … és akkor ezzel a kerettel talán meg lesz az ezüstérem. (ezek 3-4 éves problémák, nem idén jöttek ki először).

  • S = k × log × W

    – Ez ma sem labdarúgás volt, mint ahogy a debreceni produkció sem, illetve még jó néhány.
    – Gera Zoli kötelezve lesz, hogy 50 évesen is tolja, mert ha ő nem, akkor soha senki.
    – Újabban egyfolytában sok a sérült, Gorriarán most jött és már szurkálni kell.
    – Azoktól, akik pár hete még éltettek elnézést lehet kérni személyesen is, max. 10-12 perc és kész is.
    – A gyengén focizó játékosokat az edző (is) nézi ki magának, teszteli, tréningezi fizikálisan és mentálisan egyaránt.
    – Ahol gond van, ott van annak egy, vagy több kiváltója is (nevezhetjük bűnösnek, mert így drámaibban hangzik). Rosszabb valaki, jobb, vagy ugyanolyan, ezt mindig a mutatott játék és az eredmények határozzák meg.

  • Zöldfülű

    Szerencsére nem láttam a meccset, a meló nemesít…
    A Debrecen elleni valami, nem ösztönzött arra, hogy bepötyögjem a mediaklikk.hu-t.
    Doll és a többi, lemondott már??

  • Scenkhyalfi

    Az időjárás, a pálya állapota, az orvosi háttér, stb. szintén kizárólagos felelősséggel bír.